Kedves !

lassan vége a 2019-es tanévnek és akik szeptemberben elkezdték az úszást nálunk, már meglehetősen előre haladtak a tanulásban.

Videó megtekintése

Bemutató videónkban látható nagyobbik kisfiú szeptemberben halálfélelmek közepette remegve érkezett hozzánk. Édesanyja 1-2 órán bekísérte az uszodába, mert annyira félt, hogy még az arcát sem merte berakni a vízbe. Pár óra elteltével és persze szorgalmának köszönhetően túljutott a számára legnehezebb feladaton, lebukott a víz alá. 🙂 Ezt követően óráról órára látványos fejlődésen ment keresztül. Most már a mell úszást tanulja a hát és gyors úszás elsajátítását követően.

A tanítványok akár nulláról indulva, azaz a siklástól és buborékolás elsajátításán keresztül mára eljutottak odáig, hogy végig ússzák a tanmedencét segédeszközök és segítség nélkül egyedül! 🙂

Nem ígértünk zsákbamacskát! Hetente egyszeri órára jövetellel, 60 perces órákkal nagyon gyorsan lehet fejlődni.

Erre legnagyobb bizonyíték, hogy még karácsony előtt ezek a gyerekek megkapják az oklevelüket, mely arról tesz tanúbizonyságot, hogy tudnak úszni.

Természetesen ez a tudás nem begyakorolt tudást jelent, mindazonáltal 13 m leúszása megállás nélkül és helyes levegővétellel már közelít a mély vizes folyamatos úszás elsajátításához.

Most a célok a következők:

  • a megalapozott tudást tovább kell fejleszteni
  • ki kell alakítani a szép stílust
  • hozzá kell szokni az egyre hosszabb távokhoz
  • ki kell próbálni a mély vízben való úszást
  • tovább kell fejleszteni és folyamatosan javítani a szép stílust
  • el kell sajátítani az egyre nehezebb stílusjavító gyakorlatokat a szabályos úszás érdekében.

Gyertek el nyílt óráinkra, hogy meggyőződjetek arról, tényleg lehet három hónap alatt sikerélményre alapozott eredményeket elérni.

Várunk benneteket időpontjainkban december 12-17. között.

JANUÁRBAN KEZDŐDŐ TANFOLYAMAINKRA JELENTKEZÉS A HONLAPON KERESZTÜL TÖRTÉNIK A JELENTKEZÉSI LAP KITÖLTÉSÉVEL.

Ha kérdésed van, telefonálj +36309457790

Copyright © Nyári Gyerektábor EC, Minden jog fenntartva.