Bringára fel!

Nemsokára itt a tavasz, amikor egyre több időt tudunk a szabadban tölteni. Számos lehetőségünk van, ha szeretnénk összekapcsolni a mozgást a friss levegőn tartózkodással, amelyek közül az egyik legklasszikusabb „kinti” program a biciklizés. Ez az a sport, amiben garantáltan mindenki részt tud venni, hiszen nem szükséges hozzá különlegesebb eszköz, csupán egy kerékpár. Milyen remek érzés a tavaszi napsütésben bringára ülni és élvezni az első napsugarakat! Azonban mielőtt kerékpározásra adjuk a fejünket, nem árt tájékozódni a kerékpárosokra vonatkozó KRESZ szabályokról és ellenőrizni a biciklinket. Ehhez próbálunk most hasznos tippeket adni mindenki számára.

Biciklizés kicsiknek és nagyoknak

A kerékpárhoz szoktatást gyakorlatilag már csecsemő korban, ahogy elkezd járni a pici el tudjuk kezdeni.

Az első kérdés, ami minden szülőben felmerülhet, hogy mikor is kezdjük el biciklizni tanítani gyerekünket? A kerékpárhoz szoktatást gyakorlatilag már csecsemő korban, ahogy elkezd járni a pici el tudjuk kezdeni. Ki ne emlékezne gyermekkorából a klasszikus motor-biciklire, amely ugyan háromkerekű volt és lábbal kellett hajtani, de csak úgy suhanni lehetett vele a szabadban! Ezt követheti az az időszak, amikor már normál kerékpárhoz szoktatjuk a gyereket; itt kezdetben, amikor még nem találják meg a kellő egyensúlyt, segítségre lehet a pótkerék is. Azonban fontos, hogy itt már a cél az, hogy önállóan tudja irányítani a gyermek a biciklit.

A kerékpározásban az a jó, hogy minden korosztálynak kikapcsolódási lehetőséget nyújt. A fiatalok körében is nagyon népszerű, hiszen a bringázás közben észre sem lehet venni, úgy elrepül az idő. Nyári táboraink közül így nem véletlen, hogy az egyik legnépszerűbb a „Tour de Balaton Bringásport- és Családi tábor”. Ide mindenkit szívesen várunk, aki elmúlt 10 éves és még nem töltötte be a 100-at, így akár az egész család is csatlakozhat! A tábor során ügyelünk arra, hogy minden nap csak akkora távot tegyünk meg, amit még mindenki komolyabb megerőltetés nélkül le tud tekerni. A tábor egy hetes, amely idő alatt vidáman meg tudjuk kerülni az egész Balatont (a részletes napi beosztást ide kattintva tekintheti meg). A biciklizés mellett pedig egyéb programokkal is készülünk: strandolás a Balatonban, sportvetélkedők és még sok-sok játék.

Szoktunk tartani olykor kisebb hétvégi bringázásokat, ahol mindenkinek lehetősége nyílik formába hozni magát, és újra nyeregbe pattanni! Ilyenkor fővároshoz közeli helyszínt választunk, így van amikor a Velencei- tavat vesszük célba, amelyet egy napos túra keretében körbetekerünk, vagy ilyen lesz 2016. március 14-én megrendezésre kerülő Bp. Battyányi térről induló túránk Szentendrére, melyre már most lehet jelentkezni az [email protected] e-mail címen.

Pár alapvető biciklis szabály

A kerékpár a KRESZ értelmében jármű

A kerékpár a KRESZ értelmében jármű, tehát a vezetéséhez járművezetésre alkalmas állapotban kell lenni és ismerni kell pár alapvető szabályt. A táboraink alkalmával mi is kiemelt figyelmet fordítunk ezeknek az ismertetésére, de mielőtt a gyermekeinket kiengedjük a forgalomba, a balesetek elkerülése végett mindenképp mondjuk el mi is nekik a következőket!

Nem csak akkor kell foglalkozni ezeknek a szabályoknak a betartására, amikor elindulunk otthonról, hanem mielőtt bringára ülnénk, ellenőriznünk kell, hogy minden tartozék a helyén legyen. Ez nem csak a biztonságos közlekedést szolgálja, hanem azt is, hogy ha megállít a rendőr, akkor ne legyen problémánk. Az alábbi ábra összefoglalja nekünk, hogy a jogszabályok előírásának megfelelően mikkel kell felszerelni a kerékpárt.

A jogszabályok előírásának megfelelően mikkel kell felszerelni a kerékpárt?
forrás: www.kerekparosklub.hu

Gyakori kérdésként merül fel, hogy hol is tudunk közlekedni biciklivel? Fontos, hogy mindig figyeljük a kijelölt kerékpárútra, vagy sávra. A KRESZ szabályok értelmében a járdán tilos biciklivel közlekedni, de kivételt képeznek ez alól a 12 év alatti gyermekek, illetve akkor is felhajthatunk, ha az úttest alkalmatlan a kerékpáros közlekedésre (ezt általában tábla jelzi, hogy tilos a közlekedés az úttesten). Az úttesten felmerül a buszsávban való közlekedés lehetősége, mely azonban tiltott terület a bringások számára! Ez alól csak az jelent kivétel, ha jelzőtábla kifejezetten megengedi a buszsávban a kerékpáros közlekedést.

A másik problémás kérdést a zebrán való áthaladás szokta jelenteni. Itt az a szabály, hogy csak akkor illeti meg elsőbbség biciklivel közlekedőket, ha leszállnak a kerékpárról és áttolják azt. Ez elsősorban a jobbra kanyarodó autók elsőbbségadása során felmerülő probléma, mely rengeteg baleset forrása lehet. Nagyon fontos, hogy az ilyen jellegű kereszteződésekben legyünk különösen óvatosak, hiszen egy kis koccanás is rendkívül komoly sérüléseket okozhat.

Külön meg kell említeni, hogy lakott területen kívüli kerékpáros közlekedésnél - éjszaka, vagy rossz látási viszonyok mellett – kötelező láthatósági mellényt viselni. Ez egy olyan szabály, amit minden körülmény között be kell tartani, hiszen a balesetek elkerülését szolgálja. Ha fényes nappal indulunk útnak, akkor is legyen a táskában kellő számú mellény, hiszen ki tudja, mennyire húzódik el a kirándulás, és milyen látási viszonyok mellett fogunk hazatérni.

A fenti szabályok betartása mellett tehát javasoljuk, hogy bringára fel és irány a természet! Amennyiben pedig felkeltettük az érdeklődését és szeretne többet megtudni a biciklis táborainkról, kattintson ide!